Szavazás
Ön milyen képernyő felbontást használ?
Vajon miben mérhető a boldogság? Így vagy úgy, de valahogy mindenképp érezhető, érzékelhető. Boldog úticélokat gyűjtöttünk össze. A világ legboldogabb helyeinek szubjektív listája mindenesetre egy újabb szempont, ami alapján úti célt választhatunk.
Előszeretettel osztunk meg önökkel különböző új kutatási eredményeket, főleg, ha például arról van szó, hogy hogyan hosszabbíthatjuk meg életünket. A hosszú élet titka a mosolygásban rejlik. Minél nagyobb ráncok keletkeznek közben arcunkon, és a szemünk körül, tehát minél szélesebben vigyorgunk, annál tovább élhetünk - derült ki egy új kutatásból. A michigani Wayne Állami Egyetem szakértői 230 olyan baseballjátékos arcképét tanulmányozták, akik szerepeltek az 1952-es Baseball Regiszterben. A szakértők különböző mosoly paraméterek szerint rangsorolták a játékosokat; volt, aki egyáltalán nem mosolygott, vagy csak a száj körüli izmok működtek, de volt olyan is, akiknek az egész arca benne volt a folyamatban, vagyis látszottak a fogaik, megemelkedett az arccsontjuk és megjelentek a nevetőráncok a szem körül. Ezután összehasonlították a képeket azzal, hogy meddig éltek az egyes játékosok és kiderült, hogy a mosolygó játékosok hét évvel később haltak meg, mint mogorva kollégáik.
A leveleken élő rovarok az álcázás igazi művészei. Mesterien tudnak beleolvadni környezetükbe, ahol életüket töltik. Sokszor észre sem lehet venni, hogy egy levél, ágacska, vagy élőlény rejtőzik a zöldben. Ez a képességük több millió év alatt fejlődött ki. Az imádkozó sáska a mesteri beolvadás kitűnő példája. Környezete határozza meg színét, lehet barna, halványsárga, szürke, zöld. Tápláléka apró rovarok, lepkék, de a nagyobb példányok a madarakat, kígyókat, rágcsálókat sem vetik meg.
Lehet gombócos, pálcikás vagy dobozos, a lényeg, hogy sok legyen. A hűsítő finomsággal nyáron szinte mindennap közelebbi kapcsolatba kerülünk, hiszen a klasszikusok mellett számos színes gombóc csábít a fagylaltosok pultjaihoz. Azonban őSSZEL! A diabetikus fagyi sem nullkalóriás, vagyis ha sokat eszünk belőle, az előbb-utóbb meglátszik az alakunkon. A light jégkrém többféle lehet, de egyik sem olyan, amelyeket bármilyen mennyiségben lehetne fogyasztani - hízás nélkül.
A nyomtatás tömeges elterjedése a reneszánsz korban kezdődött a Gutenberg-féle nyomdapréssel, és az évszázadok során számos eltérő nyomtatási eljárás fejlődött ki. A változás persze nem mindenütt egyforma, mindenesetre minél haladóbb egy társadalom és ország, annál gyorsabban digitalizálódik. Egy svájci falucskában már ma is mindennapos, hogy az őstermelő banki átutalással fizeti ki az eszközeit vagy a takarmányt, miközben nálunk pillanatnyilag még mindig a „zsebből zsebbe” készpénzes forgalom a divat, míg Afrikában jóval 10% alatt van az internet jelenlét. Ez az arány Magyarországon 59,3% (erős középmezőny), Észak Amerikában azonban már 76,2%, ami kis túlzással azt jelenti, hogy ott már szinte mindenki internetezik.
Bővebben: 10 dolog, amit tíz év múlva már nem nyomtatunk ki többet
2. oldal / 31





Mi az a Jazzy Groove?





