Nyitólap - 90.9 Jazzy
Közelebb a csillagokhoz

Hatalmas érdeklődés mellett működik Pécs új planetáriuma, amely az április végi nyitás óta már több mint tízezer látogatót fogadott. A 2010-es Európa Kulturális Fővárosa program keretében a Zsolnay Kulturális Negyedben kialakított planetáriumban egyszerre 45 érdeklődő élvezheti az égbolt látványát, amelyet egy 25 millió forintért vásárolt, csúcstechnológiát képviselő, számítógép által vezérelt vetítőberendezés 165 fokban jelenít meg a 8 méter átmérőjű kupolán. Több tematikus előadás készült az óvodásoktól a középiskolásokig különböző korosztályok csillagászati és más tudományok csillagászati vonatkozású ismereteinek bővítésére. Az inkább szórakozni, kikapcsolódni vágyó nagyközönségnek aktuális, az évszakokhoz, csillagászati eseményekhez köthető bemutatókat tartanak, de a csillagászati földrajzot tanuló felsőoktatási hallgatókat is várják, lehetőséget adva tudásuk elmélyítésére.

Utoljára frissítve: 2012. szeptember 07., péntek 12:00
The London Community Gospel Choir - Isteni zene!
A London Community Gospel Choir már 2007-ben meghódította a magyar közönséget! A 30. éve alakult kórus szeptember 21-én a Jazzy Fesztiválon…
Utoljára frissítve: 2012. szeptember 06., csütörtök 14:58
David Bowie-kiállítás Londonban
Ziggy Stardust, azaz David Bowie földönkívüli "alteregójának" kosztümje is szerepel azon háromszáz kiállítási tárgy között, amely segítségével az angol zenész,…
Utoljára frissítve: 2012. szeptember 06., csütörtök 11:29
Feszes, pergő ritmusok a Jazzy Fesztiválon!
A Jazzy Fesztivál második napján, szeptember 22-én a feszes, pergő ritmusoké a főszerep! A fantasztikus virtuóz gitáros, Chuck Loeb muzikalitása és líraisága utolérhetetlen,…
Utoljára frissítve: 2012. szeptember 06., csütörtök 10:12
Balett a divatban
Sok kislány álmodozik arról, hogy egyszer majd balett-táncos lesz. Azonban hiába habos és mesés, a balett kemény munka, amely rengeteg…
Utoljára frissítve: 2012. szeptember 05., szerda 11:35
II. Humor és Borfesztivál - szódával
Immár második alkalommal kerül megrendezésre a "Humor & Borfesztivál - szódával" elnevezésű rendezvény, ahol az idén 21 különleges borvacsorával várják…
Utoljára frissítve: 2012. szeptember 04., kedd 11:25
Pierre Cardin fénypalotája Velencében
A Pierre Cardin által megálmodott gigantikus velencei torony, a Palais Lumiere (Fénypalota) távoli ígéretként sem aratott egyöntetű sikert a vízi…
Utoljára frissítve: 2012. szeptember 04., kedd 10:46